3. Csak egy nap...

Hellóka!Majdnem-nyári szünetre tekintettel itt az új fejezet.Jó olvasást! Eny

~A fejezetet Draco meséli~

Reggel hat óra van, és nem tudok aludni. Nem tudom, mi van velem, éjjel többet gondolkodtam, mint egész előző évben. Granger… Igen, nem is tagadom, egy igazi nő lett belőle, mióta legutóbb láttam. Haja már nem szénakazal stílusú, lágy loknikban omlik a vállára. Alakja igazán nőies, és ezt nem is rejti bő, formátlan ruha alá. A személyisége is igen más lett. Soha nem gondoltam volna, hogy abból a kis iskola első könyvmolyból egy belevaló auror lesz. Szájában talán nem is nyelv van, hanem inkább penge.

Még akár meg is dönthetném… Csak egy dolog áll utamban, az önbecsülésem és az elveim. Sose feküdnék le egy nővel, ha kapcsolatban van, vagy netán házas. Egyszer már megtörtént, igaz, még a Roxfortban. De az már elmúlt, megváltoztam. Soha többé…

Megmorran a gyomrom. Naná, tegnap este kilenc óta nem ettem semmit, akkor is csak… Kínait? Talán. Majd megkérdezem Grangert, ha felkelt. Kimászok az ágyból, magamra kapom a kedvenc fehér vászonnadrágomat. Kisurranok a konyhába, azért mégse akarom felverni, még nem tudom mennyire hárpia reggelenként.

Először is, kávét kellene főzni. Feltúrom az egyik szekrényt, majd a másikat is. Nem lelem a szerkezetet.  Hát, akkor nem főzök kávét, viszont már veszettül éhes vagyok. Levennék egy tányért elsősorban, de magasan van a polc. Naná, hogy nem álok székre! Így sikerül levernem egy szép zöld tányérkát. Kis dolognak nagy a hangja, ha eltörik. Jó tanulság, így mára.

Kilopakodok a konyhából, takarítóegység keresése céljából. Egek, ebben a házban minden úgy el van rejtve! A nyavalyás seprű a kávéfőző társaságában traccs partizik valahol, le merném fogadni.

Neszezést halok a hátam mögül. Nem fordulok meg, nem mozdulok, figyelek. Egy suhogás, egy erős ütés a tarkómon, és már csak a fekete homály fed mindent.

A tudatom tisztulni látszik. Lüktet a fejem, a szemhéjam mintha betonból lenne. Nem nyitom ki a szemem, de halok motoszkálást, érzek egy kis hideg vizet az arcomra, nyakamba borulni. Mégis kinyitom a szemem. Granger áll felettem, poharad tartva a bal kezében, a jobban pedig egy… Fogalmam sincs mit, de feltehetően ez okozta, hogy a földön fekszek, fájó fejjel.

- Mit művelsz? –nyöszörgöm. Próbálok felülni.

- Ezt kérdezhetném én is… Megfájdult miattad a vállam – morogja, majd a fegyverét eldobva jobbját nyújtja. Talpra küzdöm magam, karjába kapaszkodva.

- Mit csinálsz kora reggel a konyhában? – kérdezi. Kezébe kapja a söprűt, amit a kis kamrából vett elő, és eltakarítja a szemetet. Majd fogja a kávéfőzőt, amit eddig kerestem, és felrakta főni az italt.

- Sárkányt ölök – huppanok le az asztalhoz.

- Már kora reggel is ragyogó a humorod – ironizál.

- És azt megtudhatnám, miért kerültem padlóra?

- Mert gyenge vagy – vigyorog. – Bocs, kicsit paranoiás vagyok mostanában.

Feltűnik, hogy elkalandozik a tekintete a mellkasomra, az azon folydogáló vízcseppekre. Gondolatban elvigyorodok, de inkább nem jegyzem meg neki, hogy a meztelen felsőtestem vizslatja. Megtörölközök.

Mikor visszaérek, az asszony már teljes harci díszben, aurori egyenruhában pompázik. Kávét iszogat, csinálok én is magamnak. Engem figyel. Érzem, hogy valamit meg akar kérdezni, de azt nem tudom, hogy nem tudja, mit mondjon, vagy csak fogalmaz.

- Nem akarsz felvenni egy kis felsőruházatot? – böki ki végül.

- Nem, jó ez így – vigyorgok.

Szemforgatva áll fel, és elöblíti a bögréket.

- Ma még dolgozok, – mondja, immár szemtől szembe - de holnap már nem, szóval betanítalak, hogy ellégy magadtól is.

- Óvodásnak érzem magam – dünnyögöm.

- Miért?

- Mintha „kicsi” lennék, és mindent újra és újra el kell magyarázni. Hülye vagyok és gyerekes.

- Nyugi ennek csak a fele igaz – vigyorog. – Addig is, míg hazaérek, elmehetnél a kisközértbe, írtam listát – kérdő arcomat látva folytatja. – És utasítást is.

Lecsap egy pergamendarabot az asztalra. Majd vigyorogva kisiet az ajtón.

Nagyokat pislogva nézek utána. Azt mondta, hogy amikor hazajön? Na, mindegy. Felkapom a lapot, értelmezem az olvasottakat.

1. Menj le a boltba. Balra, a sarkon van.

Jó, ez menni fog. Inget, cipőt veszek. Az utcára lépve nagyot szippantok a friss levegőből. Szép ez a környék, sok fával és más növényekkel. Jó néha kiszabadulni a nagyvárosból, és egy ilyen nyugodt, oxigén dús légkörbe menekülni a légszennyezés és a stressz elől.

Elbajlódok a kulccsal, majd megindulok balra. Nincs is olyan messze, már látom a kisboltot. Pár korán kelő muglival találkozok, egytől egyig mind bárgyú vigyorral megnéz magának, majd továbbmegy. Furcsa…

2. Remélem megtaláltad a pénzt a papír mellett. Ezzel kell majd fizetned.

Biztonságképpen kiveszem a zsebemből a két világoszöld papírpénzt. Érdekes, de mindenképpen praktikusabb, mint a galleon. Ez könnyebb, és nem húzza le a zsebem.

A kedves kis bolt előtt állva olvasom a következőt.

3. Ezeket vedd meg: kenyér, tojás, tej. Ja, és ne ijedj meg a kasszagéptől.

Miért ijednék meg a kasszagéptől? Pff… Hülyeség.

Pár mugli lézeng csak a boltban. Könnyen megtalálom a dolgokat. Beállok két nő mögé a pici piros kosaramat szorongatva. Érdekes. Pár éve még nem kellett ilyesmit csinálnom. Anyámék mindent betoltak a hátsóm alá, még a lábujjamat se kellett mozdítanom. Az volt a lényeg, hogy jól tanuljak és hogy jó halálfaló legyek.

Zavartan végigsimítok a bal alkaromon. Két éve már hogy legutóbb megfájdult. Utolsó évemben már a halálfalókkal kínoztam, öldöztem muglikat. Na jó, az öldöztem egy kicsit erős szó. Egyetlen egy mugli nőt öltem meg. A bűntudat és a nő képe azóta üldöz. Visszatér álmaimban, ébren se hagy békén. A lélektelen, elfelhősödött égkék szempár, a rózsaszín szájzugból csordogáló bíbor vércsík. Kifacsarodott, egészségtelenül merev végtagjai, a testével óvott kisgyerek. Igen az anyja volt. A csokibarna hajú kicsilányt sikerült megmenekítenem.

Megrázom a fejem, hátha így ki tudom söpörni belőle a kínzó emlékképet.

A két nő most távozik előlem, én a mosolygós pénztárosnő elé pakolom a termékeket. A gömbölyded nénike pink otthonkát és fűzöld kötényt feszített magára. Arcán őszinte vidámság játszik, szája- és szeme sarkában íves szarkalábak fészkelnek.

- Tudom, honnan jöttél – fuvolázza a cuccokat huzigálva maga előtt. Minden húzás után valami pittyen.

- Tessék? –néztem rá. Próbálom semleges maszkot tartani magamon.

- Te vagy a Malfoy-fiú, akit pár napja elítélt a Wizengamot – mosolyog rám.

- Maga boszorkány?

- Nem, kvibli vagyok.

- Értem – dünnyögöm. Bepakolom a dolgokat egy zacskóba, és fizetek. A nő mosolyogva int utánam. Zavartan visszaintek.

Az utcára lépve mélyet szippantok a friss levegőből. Újra beugrik a halott nő képe. Újra megrázom a fejem. Nem sikerül kivernem a fejemből…

Mikor hazaérek, még mindig borsódzik a hátam, és mintha dementorok úszkálnának körülöttem. Az ajtót belökve Grangert pillantom meg. Egy kicsi, gyöngyös táskát görcsösen szaladgál fel-alá a lakásban. Ruházata nem éppen hiánytalan, itt-ott még szakadt is.

- Merlinre, mit művelsz? – mordulok.

Rám emeli mogyoróbarna szemeit. Idegesség és félelem vegyül tekintetében.

- El kell mennünk innen – nyögi.